Havi száz

Havi száz

2019 Augusztus

2019. szeptember 01. - Istvaaan

Hello,

 

kicsit kimaradtam, de nem tűntem el! :)

Az elmúlt 3 hónapban nem sok minden történt:

- Nagy zuhanás után vettem egy kevés Kraft Heinz részvényt (nem hosszútávra). (átlagos portfólió hozam 4,76% -> 4,81%)

- WBA 4,09% osztalékemelés (osztalékom: 2,57% -> 2,67%)

- MO 5% emelés (osztalékom: 6,1% -> 6,4%)

Sajnos mindkét cégből kevés részvényem van, így minimálisan változtatták a teljes hozamomat. (4,81% -> 4,83%)

Augusztusban megjött az első Sabra Health osztalékom is, ami láthatóan növelte a 3 hónappal korábbi bevételt és nagyon várom a Philip Morris éves emelését. (miután a PM a PM-MO fúzió hírek után bezuhant)

Szeptemberre tervezek egy nagyobb bevásárlást, aztán jön a 2 éves összefoglaló. Előrevetítve érdekességképp.. a befizetett tőke és a jelenlegi portólió érték 9% mínuszt mutat dollárban (nem mintha lényeges lenne, elvégre a bérbeadott lakásnak sem nézed hónapról hónapra az értékét), ugyanakkor forintban még így is pluszban vagyok, azaz ha most eladnék mindent, beleértve a -41%-on álló SKT-t is :o nem bánnám meg! Ezen érdemes elgondolkozni annak, akinek van legalább 2-3 évre befektethető tőkéje. 

Na de lássuk a tényeket: portfólióm jelenlegi értéke: 7521$, befektetett: 8284$, átlagos hozam: 4,83%.

201908_1.jpg

201908_2.jpg

201908_3.jpg

Néztem új kocsit is. (aki lemaradt, ezt tudnám megvenni az éves nettó osztalékhozamomból) ...  jó jó, 19 éves Peugeot 206, de végre egy teljesen üzemképes!!! :)

2019_aug_kocsi.jpg

Jön az ősz végre!!! :) 

Üdv

2019 Május

Üdv,

Májusban 2 változásról tudok beszámolni:

 - hogy ne csak gyűljön az osztalék, de értéket is teremtsen, vásároltam pár Altria (MO) részvényt 6,1% indulóhozammal, és

- megszegve a szabályomat (nem adok el semmit) eladtam a Lowe's részvényeimet, amik 20% pluszban voltak, így 6,5 évnyi osztalékot bezsebeltem és kockázatosabb vizekre eveztem. Sabra Health részvényeket vettem (REIT), melyekhez 9,17% indulóhozammal jutottam hozzá.

Ezzel a 2 vásárlással a korábbi 4,4%-os hozamom 4,76%-ra nőtt.

Közben volt egy szép tőzsdei zuhanás, remélem pár hónapig még kitart, mert így számos új célpont is fókuszba került.

Portfólióm jelenlegi értéke: 7257$, befektetett: 8029$, osztalék a számlán: 6$, átlagos hozam: 4,76%.

201905.jpg201905_2.jpg201905_3.jpg

Új autó is jár nekem :)2019_maj_kocsi.jpg

2019 Április

Üdv,

 

újabb hónap telt el, csak 1 változás történt a portfóliómban: az IBM bejelentett egy 3,18%-os emelést, így az IBM osztalékom 4,68%-ról 4,83%-ra emelkedett, a portfólió total pedig 4,38%-ról 4,4%-ra.

Portfólióm jelenlegi értéke: 7748$, befektetett: 8029$, osztalék a számlán: 180$, átlagos hozam: 4,4%.

201904.jpg

201904_2.jpg201904_3.jpg

Az emelés örömére új autót kerestem, ez már 2005-ös :)

2019_apr_kocsi.jpg

Üdv!

2019 március

Üdv,

Ismét eltelt 1 hónap, nem nagyon követtem az eseményeket, még pár hónap pihi.. Addig is gyűlik az osztalék, hogy a legközelebbi vásárlásomnál szépen eltávolodjon a portfólió érték a befektetett tőkétől :)

A helyzet változatlan: portfólióm jelenlegi értéke: 7897$, befektetett: 8011$, osztalék a számlán: 141$, átlagos hozam: 4,38%.

201903.jpg201903_2.jpg201903_3.jpg

A kocsi marad :)

2019_feb_kocsi.jpg

Élvezzétek a jó időt! Üdv!

2019 Február

Üdv,

véget ért a február is és eltűnt a lebegő árfolyamveszteségem. Ez már csak ilyen...

2 cégem jelentett be osztaléknövelést:

 - az OMC, amely 8,33%-kal és az

 - SKT, ami 1,43%-kal növelte az osztalékát.

Mindkét részvénynél ez volt a második emelésem, így az OMC 2,95%-is indulóhozama már 3,48%-nál jár, míg a szerény emelésekkel bíró SKT 5,73%-ról 5,94%-ra nőtt. A portfólió teljes hozamát csak kismértékben (4,35%-> 4,38%) befolyásolták. 

Portfólióm jelenlegi értéke: 7963$, befektetett 8011$, átlagos hozam 4,38%.

201902.jpg201902_2.jpg201902_3.jpg

Az osztalékemelések örömére néztem egy új autót, ami már egy nagyon menő 2001-es(!) Fiat Brava!

Na jó.. kicsit törött.. de klímás! :)

2019_feb_kocsi.jpg

 

Üdv!

2019 Január

Üdv,

ismét eltelt 1 hónap, a nagy decemberi beesést természetesen korrekció követte.

Nagy esemény nem történt, megkaptam az első Franklin Resources osztalékomat, így már közel 40$ érkezett a számlámra.

Portfólióm jelenlegi értéke: 7757$, a többi változatlan: befektetett 8011$, átlagos hozam 4,35%.

Nahát.. +550$ (lenne) a január, ha érdekelne az árfolyammozgás ;)

201901.jpg201901_2.jpg201901_3.jpg

Mérföldkövek:

Nettó havi osztalékhozam:

[ x ] 5$

[ x ] 10$

[ x ] 20$

[   ] 50$

[   ] 100$

[   ] 200$

[   ] 500$

[   ] 1000$

[   ] 2000$

A nettó éves osztalékhozamból megvásárolható autó a szokásos :)

2018_nov_kocsi.jpg

Szép februárt!

2018 december

Üdv!

 

Újabb hónap telt el. Ahogy írtam, pár hónapot pihentetem a vásárlást, amit - elnézve a decembert - már sajnálok.1931 óta nem volt akkora esés decemberben, mint most... így sokkal jobb indulóhozammal lehetett volna vásárolni. Na de majd legközelebb! Nem az első és nem az utolsó esés ez! :)

Lássuk hogy állunk: portfólióm jelenlegi értéke: 7106$, befektetett 8011$, átlagos hozam 4,35%.

Egy gondolat, hogy milyen hozzáállás szükséges az osztalékbefektetéshez. A portfólióm múlt hónapban 8433$-t ért, most 7106$-t. Buktam 1300$-t (360ezer ft-ot)? Dehogy! De ha naponta adnám-venném a részvényeket, akkor biztosan így élném meg. Jelenleg csak sajnálkozom, hogy szüneteltetem a vásárlást. A tőzsde hullámzik, de hosszútávon mindenképp felfelé megy! Viszont örülök, hogy a havi osztalékbevételem szépen növekszik, decemberben megkaptam az első WBA- és a bővített IBM osztalékot, így láthatóan javult a szeptemberhez képest.

 

201812.jpg

201812_2.jpg

201812_3.jpg

Mérföldkövek:

Nettó havi osztalékhozam:

[ x ] 5$

[ x ] 10$

[ x ] 20$

[   ] 50$

[   ] 100$

[   ] 200$

[   ] 500$

[   ] 1000$

[   ] 2000$

A nettó éves osztalékhozamból megvásárolható autó egy ideig nem változik, marad a 94-es Corsa :)

2018_nov_kocsi.jpg

Üdv!

2018 november

Üdv!

Már előző hónapban látszott, hogy az IBM-et nagyon beverték, ezért úgy döntöttem, hogy abból még bővítem a pozícióm. 6db-ot vettem 121,68$-os áron, így a 152$-os bekerülési átlagáram 134$-ra csökkent, az IBM hozamom 4,11%-ról 4,68%-ra nőtt, a portfólióm átlagos hozama pedig 4,23%-ról 4,31%-ra.

Közben az októberben vásárolt Franklin Resources bejelentett egy 13,04%-os osztalékemelést. ezzel a 3%-os indulóhozama 3,4%-ra növekedett, a portfólióm átlaghozama pedig 4,31%-ról 4,35%-ra.

Ezzel nagyjából vissza is tértem a szeptemberi átlaghozamomhoz, miközben bevásároltam egy alacsony indulóhozamú, de évente kétszámjegyű növekedést generáló részvényből.

Itt térjünk ki egy kicsit erre a kétszámjegyű növekedésre.. ha minden évben tartja ezt a 10%+ növekedést, ami rá jellemző, akkor 4 év múlva 5%, 10 év múlva 9%, 20 év múlva (amire tervezek) 30% hozamot fizet a befektetett pénzem után. (miközben az osztalékemelkedés kapcsán a részvény árfolyama is jelentősen emelkedik.. biztos ami biztos :))

Most úgy néz ki, hogy pár hónapig pihentetem a vásárlást, már így is túlteljesítettem a "havi 100" elvet, de addig is gyűlik az osztalék, illetve hamarosan várok még egy osztalékemelést az OMC-től, amiből sajnos elég kicsi a pozícióm, de tavaly 9%-kal növelt, így várhatóan idén is megörvendeztet. :)

A portfólióm jelenlegi értéke 8433$, befektetett 8004$, átlagos hozam 4,35%.

201811.jpg

201811_2.jpg

201811_3.jpg

Újabb mérföldkövet értem el, amit csak 2019-re terveztem: 

Mérföldkövek:

Nettó havi osztalékhozam:

[ x ] 5$

[ x ] 10$

[ x ] 20$

[   ] 50$

[   ] 100$

[   ] 200$

[   ] 500$

[   ] 1000$

[   ] 2000$

A nettó éves osztalékhozamból jelenleg ezt vehetném meg: :)

2018_nov_kocsi.jpg

1994-es Opel Corsa.. 5 évet - és márkát - ugrottam az előző hónaphoz képest!  ;)

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!

2018 október

Üdv, ismét eltelt 1 hónap. :)

Októberben a Franklin Resources-ra (BEN) esett a választásom, 27db részvényt vettem 30,5$-os áron. Alacsony induló hozamos részvény, kétszámjegyű éves emelésekkel. Emiatt az éves hozamom kicsit csökkent, na de majd novemberben helyrerakom. :)

A portfólióm jelenlegi értéke 7343$, befektetett 7302$, átlagos hozam 4,23%.

201810.jpg

201810_2.jpg

201810_3.jpg

Mérföldkövek:

Adózás/számlavezetés utáni havi osztalékhozam:

[ x ] 5$

[ x ] 10$

[   ] 20$

[   ] 50$

[   ] 100$

[   ] 200$

[   ] 500$

[   ] 1000$

[   ] 2000$

A nettó éves osztalékhozamból jelenleg ezt vehetném meg: :)

2018_okt_kocsi.jpg

1989-es! Nem rossz az!! :)

Üdv!

 

2018 szeptember

Üdv! Kicsit eltűntem, nyaralás, meg ilyenek..  Szerencsére ez a műfaj inkább hasonlítható egy Simcity-hez, amikor nyugodtan felállhatsz a géptől, mint egy FPS játékhoz :)

Sok változás nem történt az elmúlt bejegyzés óta, szeptemberben vásároltam egy kevés Walgreens-t (WBA).

Így a portfólióm jelenlegi értéke 6647$, befektetett 6590$, az éves átlaghozam 4,38%.

201809.jpg

201809_2.jpg

201809_3.jpg

süti beállítások módosítása